2024. október 15., kedd

Santiago - megérkezés



Ma is sötétben, és a szokás kedvéért esőben indultam. Reggel a szöszmötölős olaszokra ébredtem.
A közeli garázsbüfében tudtam inni egy kávét, és egy Santiago tortát ettem.


Nem itt:



Reggel pont láttam, hogy a kenyereskocsi kiveszi a pénzt a ládából, és beteszi a friss bagettet helyette 🥰


Az utam ilyen-olyan helyeken vezetett, de már a megérkezés hajtott.




(Itt mindkét tükörben látszom 🤩)


7 km távolságból már látszott a katedrális is.




Ezt a követ magammal viszem:



Itt jobbra mentem. Nem bántam meg.


Megérkeztem Santiagoba. Friss, hétköznapi, városi élettel. Aogy közeledtem, sokasodott a túrista. Nem is látszott a jel végül.







Megszereztem az oklevelet is, és visszafelé belefutottam még a német csapat tagjaiba is❣️


Ők meg a tegnapi pajtásaim. Te több ismerős arcot is láttam. Volt nagy ölelkezés. ☺️


Már a szálláson vagyok, ahol tele vannak, jó ötlet volt foglalni. Csak spanyolul beszélnek, a táskát, gondolom, matatás ellen, kint kell hagyni egy szekrényben, de cserébe megetettek.


Most pihenek. Szerzek holnapra kaját, és visszsmegyek a városba szétnézni. A katedrálisban nem jártam, mert hátizsákkal nem engednek be. Fél8kor még zarándok mise is lesz, oda is benézek...
Huh... na.

Megérkeztem